Térkép


Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8.


Nagyobb térképre váltás

Facebook

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM SIKERES MEGVALÓSÍTÁSA
2019.06.07 0:14
INFÓK-HÍREK

A Nemzeti Tehetség Program által támogatott pályázat

sikeres megvalósítása

a Kőbányai Gesztenye Óvodában

Óvodánkban a tehetségígéretes gyermekek gondozását kiemelt feladatunknak tekintjük.

Ebben a nevelési évben 16 nagycsoportos gyermek kapcsolódott be két tehetséggondozó műhely munkájába. A gyermekek érdeklődésük, kiemelt adottságaik alapján kerültek kiválasztásra és komplex személyiség, képességfejlesztésben részesültek.

2018-ban óvodánk sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatására, Mese, mese mátka” címmel. Pályázatunkba a „Mesekuckó” műhelyünk gyermekeit vontuk be.

A Mesekuckó foglalkozásokon, a komplex tehetséggondozó programunk megvalósítása során fontosnak tartjuk a gyermekek megismertetését a népmesék csodálatos világával és az ehhez kapcsolódó néphagyományokkal. A program célja a népmesék által szerzett meseélményen keresztül, a gyermekek mesék iránti szeretetének további mélyítése, képzeletük, fantáziájuk, belső képalakításuk fejlesztése. A sokszínű műhelyfoglalkozások során kiemelt feladatunknak tekintjük a gyermekek érzelmi intelligenciájának, esztétikai, erkölcsi érzelmének gazdagítását, valamint egész személyiségük formálását.

A Mesekuckóba járó gyermekek száma 8 fő, mely lehetőséget nyújt az egyéni képességek sokszínű fejlesztésére. A foglalkozások heti egy alkalommal, a délutáni időszakban kerülnek megrendezésre, melyet a gyermekek nagyon kedvelnek, várnak, lelkesen, aktívan bekapcsolódnak. A Mesekuckó tehetségműhely foglalkozásait Bajzáth Mária mesepedagógus programja alapján dolgoztam ki. A foglalkozásokon népmesékkel ismerkednek a gyermekek, a mese fonalát összekötik népi gyermekjátékokkal, népdalokkal, népzenével, találós kérdésekkel és kézműves-alkotó folyamatokkal. A közös alkotások segítenek a szerzett tudás megőrzésében. Erősítjük a magyar néphagyományokhoz fűződő pozitív viszonyukat, fontosnak tartjuk a hagyományokra épülő, értékfelismerő, értékmegőrző nevelést, a szűkebb természeti, társadalmi környezethez való pozitív viszony alakítását.

A program 30 műhelyfoglalkozásból és ezt kiegészítő tevekénységekből állt. A gyermekek lelkesen bekapcsolódtak a műhelyfoglalkozásokba, örömmel vettek részt a sokszínű közös külső-belső programokon.

Ősszel látogatást tettünk a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteménybe, ahol Verbai Lajos vezetésével, érdekes történeteivel, egy csodálatos délutánt töltöttünk el együtt. Megtekintettük a kerület, valamint a régi idők emlékeit, tárgyait, értékeit. A gyermekek lelkesek érdeklődőek voltak.

Megismerkedtünk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Kőbányai Könyvtárának varázslatos hangulatával, mely tovább erősítette a gyermekekben a könyvek szeretetét.

Pályázati keretből ellátogattunk a Fővárosi Bábszínházba, ahol a „Gingalló” című mesét tekintettük meg.

A pályázatnak köszönhetően a műhelyfoglalkozásokat egy eseményekben gazdag Állatkerti kirándulással egészítettük ki, melynek során élményekkel teli, sokszínű ismeretbővítésre volt lehetőségünk.

A projekt támogatásával a Mesekuckóba járó gyermekek, részesei lehettek Bajzáth Mária mesepedagógus csodálatos, mindenki számára különleges élményt jelentő foglalkozásának.

Ebben az évben két mesét „szőttünk” a gyermekekkel, az elsőt a „Mikulásról”, a másodikat „A Gesztenye tündérről”, melyet óvodánk csodás gesztenye fái ihlettek. A gyermekek örömmel készítették el a közös meséinket, melyet rajzokkal illusztráltak. A kész alkotásokat a gyermekek nyomtatott formában megkapták és hazavihették.

A pályázatnak köszönhetően, a közös munka eredményeként született egy csoda, egy keményfedeles, gyermekek által írt és illusztrált „igazi mesekönyv”. A mesekönyvet az utolsó műhelyfoglalkozáson vehették át a gyermekek, mely óriási örömöt nyújtott az alkotóknak és szüleiknek egyaránt. Bízunk abban, hogy a könyv megvalósításában közreműködő gyermekek egy lépéssel közelebb kerültek, a könyv értékének megőrzéséhez, könyvet szerető, olvasóvá váláshoz.

A projektnek köszönhetően tárgyi eszközökkel is gazdagodott a Mesekuckó tehetségműhelyünk és az óvodánk.

A pályázat sikeres megvalósítása közös munka eredménye. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a lelkes gyerekeknek, a kollégáimnak, a szülőknek, támogatásukért és együttműködésükért.

 

                                                                                           Andrási Ilona

                                                         tehetséggondozó műhelyvezető, a pályázat koordinátora

 

                                                 

Kapcsolat

Intézmény elérhetőségei:
Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8.
Telefon.: 261-8963, 4312-7371, Fax: 261-8963
Óvodavezető: Fenyvesiné Huller Tímea
E-mail: gesztenyeovi8(kukac)gmail.com

@ 2014 Budapest, X. kerületi Gesztenye Óvoda   |   All rights Reserved.